A medveszakértő tavalyi esküvőjén tanújának a 400 kilós barátját, Brutust „kérte fel”. Az esküvő az amerikai Montanában volt, ahol Brutus teljesen jogosan kapott kiemelkedő szerepet, mivel ő hozta össze a fiatal párt. A színésznő, Missi Pyle ugyanis egy filmforgatáson (Pretty Ugly People) ismerkedett meg férjével, Casey Andersonnal, amelyben Brutus is szerepet kapott. Brutus a vendégekkel együtt részt vett a lagzin is, és élvezettel kóstolt bele a sült húsokba és az esküvői tortába. Anderson felesége is megbarátkozott a család rendhagyó tagjával és még montanai házuk ebédlőasztalánál is van helye Brutusnak. Anderson most egyGrizzly parkot üzemeltet Montanában, a Yellowstone Nemzeti Park közelében, ahol más medvéket is gondoz.
Casey Anderson így beszélt Brutusról: “Brutus egy igazi komédiás. Kitűnő a humorérzéke, és nagyon szereti az embereket. Előszeretettel lopja le a kalapot a fejükről. És amikor hazaérek egy hosszú utazásról, hagyja, hogy egy-két órán át csak szeretgessem. Megtanított türelmesnek lenni, de arra is, hogy miként harcoljak azért, amiben hiszek. Tudom, hogy megmentettem Brutus életét. De ő is megmentette az enyémet. Célt adott az életemnek, arra inspirált, hogy próbáljam meg jobbá tenni a világot. Ő a szimbóluma annak, amiért harcolunk.”